Nyár van, meleg és hétvége. Minden adott, hogy gondtalanul, súlytalan ábrándok szövögetése közben lógassam a lábam mondjuk a Balatonba, és elnézve az utóbbi napok budapesti éjszakáit, most sokan ezt teszik. Már-már azt érzem, ezt diktálja a norma (ami nem létezik). És igaz, hogy szeretem a Balatont, a gondtalanságot és a láblógatást, végül a Vasarely Múzeum hűs falai között találom magam Carla Accardi festményeit nézegetve. Az első, ami szembetalál a Haszontalan órák címet viseli, és egy pillanatra megáll bennem az ütő. Lehet, csak a magyar fordítás teszi, de ez a szó, hogy „haszontalan” nemhogy ellensúlyozza a súlytalan ábrándozás eszményített állapotát, hanem felülírja, legázolja, érvényteleníti, szinte kigúnyolja azt. Persze, tudom, ahogy az olvasó is tudja, hogy mindez csak bennem zajlik; ez kapcsolatom megkezdése a képpel. Mégis azt gondolom, ennél a festménynél (ahogyan egyébként számos másiknál is) a cím nem pusztán egy alkotói állapotot és értelmezést tükröz, hanem a befogadót is megszólítja. Mi másért, ha nem azért, hogy kapcsolatot teremtsen közte és a kép között?
Accardi nonfiguratív festményei, bátor és egyedi színkompozíciói hamar rabul ejtik a figyelmem, és minthogy jó pár van egy téren belül, az élmény kicsit meg is szédít először. Ugyan a színkavalkád elsőre tényleg kábulatba ejtő, a festmények mégsem tolakodóak vagy erőszakosak; a vonalak finom egymásrahangoltsága és a kontúrok ereje ellensúlyozza – bár nem korlátozza teljesen – a színek dominanciáját, pedig Accardi javarészt nem visszafogott pasztellekkel dolgozik, hanem a zöld, a kék, a sárga és a piros élénk tónusai feszülnek egymásnak a vásznain.
A cím több esetben is irányadó, vagy legalábbis jelentéshordozó. A kiállítás nevét is adó Hangtalanul című darab nem csak mint kép teremt kontrasztot a piros, a kék és a fehér formák felhasználásával, hanem éppen azért, mert a kék mellett a piros szinte belevillan az ember szemébe, a cím nyugtalanítóvá válik. Elénk tárul egy heves, szinte vad kompozíció, ami vadságában mégis hangtalan, néma.
Carla Accardi: Hangtalanul (2012, Vinyl, vászon)
Accardi Árnyék nyom című festménye a fekete és a sárga színek intenzív játéka. A fehér formák itt is megjelennek, de a fehér és a sárga finom harmóniába elegyedik, míg a fekete érezhetően ellentétezi ezt az egyensúlyt; olyan mintha a fehér lenyomata lenne, a fehérség árnyéka. Nem tesz nyugtalanná, de elbizonytalanít.
Carla Accardi: Árnyék nyom (2012, Vinyl, vászon)
Az olasz művésznő festményeken kívül installációkat is készít, többnyire akril festékkel, plexilapokkal és különböző fából vagy műanyagból készült elemekkel dolgozik. A kiállításon ezekből is látható néhány darab, ilyen például az Esernyőcskék című 3 elemből álló műalkotás. Accardi formák iránti érdeklődése itt is egyértelművé válik: megalkot egy formát akrillemezből és ráfest egy másik formakompozíciót lakkfestékkel. Hasonló folyamat képeződik le Hullám című alkotásából is.
Carla Accardi: Esernyőcskék – részlet (1999, lakkfesték, akrillemez és PVC fólia)
Accardi művészetében szinte mindvégig hangsúlyos a kontraszt ereje, de sosem olyan mértékben, hogy az egymásnak feszített színek kioltsák egymást. Épp csak annyira teremtenek disszonanciát, hogy a nézőt elbizonytalanítsák, esetleg nyugtalanná is tegyék. A festményeken nem egyszerűen a színek ellentétezik egymást, de az egész kompozíció önmagában is kontraszt: a formák finom vonalvezetés eredményei, mégis erős kontúrok zárják őket körül. Annak ellenére, hogy a kontúr célja a keretbe foglalás, néha az az érzésem, mintha ezek a kontúrok a színek szándékosan sikertelen korlátai lennének; a tónusok sokszor túlnyúlnak rajtuk, szinte átszivárognak a fekete harsány vonalain, hogy végül csak a vászon kerete szabhasson nekik gátat. Játékosabban szólva, számomra némelyik festmény a színek szabadulási kísérlete. Ettől eltekintve pedig azzal, hogy egymásnak feszülnek, tulajdonképpen felértékelik egymást a képben; nem agresszívek, csak némán vadak.
A Hangtalanul című kiállítás július 29-ig tekinthető meg a harmadik kerületi Vasarely Múzeumban. Bővebb információ a múzeum hivatalos oldalán, ide kattintva elérhető.
Magyar–Olasz Kulturális Évad 2013 