A siena-i ló – Úti napló az én Toszkánámról, II. fejezet

A beígértekkel ellentétben Volterra szépségeit egy későbbi bejegyzésben taglalom majd, mert hiába gyönyörű város, a Siénában töltött nap emlékei olyan élesen villognak a fejemben, hogy nem tudom kikerülni őket.

A lovasversenyek városa Siena, a harmadik megállónk volt, amelyet már egy újabb szálláshelyről látogattunk meg. Az előző bejegyzésben említett Giorgio-tól persze nem volt könnyű búcsút venni, olyannyira a szívünkhöz nőtt a 3 nap alatt, amit a panziójában töltöttünk. Indulás előtt még megöleltük egymást, adott két-két őszinte, olaszosan cuppanós puszit, majd egy ajándék, saját készítésű házi borral távoztunk a kis toszkán ékszerdobozból. Az újabb szállásadónk tehát hátrányból indult, ez persze mit sem számított, mert a lényeg még mindig a kultúra, és a csodálatos tájkép volt, ami elterült előttünk, és amellyel kapcsolatban néha nehéz volt meggyőzni magamat, hogy valóság, és nem csupán műterem.

Image

Siénába már egy kicsit tapasztaltabb városnézőként érkeztünk, és valamennyire tudatosan is, hiszen tisztában voltunk vele, hogy a városnegyedek közti lóverseny, a Palio hete van éppen. Lelkesen vettük be a meglepően nagy óvárossal rendelkező középkori települést, aminek a hangulata az addig látottakkal összehasonlíthatatlan volt. Nekiindultunk tehát meghódítani a város magját, az Il Campo-t, ami Toszkána egyik leghíresebb tere, és amely az azt szegélyező belvárossal együtt a Világörökség része.

Image

E hangulatos és hatalmas belváros 17 kerületének legnemesebb lovasai minden évben kétszer – Sarlós Boldogasszony ünnepén és Mária mennybevétele napján – összemérik erejüket a város főterén, az előbb említett Il Campo-n. A forgatókönyv igen bonyolult, vallási vonatkozású és liturgiához kötött, úgyhogy ebbe nem is mennék bele részletesebben. Izgalmasabbnak gondolom inkább elmesélni azt, milyen volt végignézni, ahogy a város különböző negyedeinek (contradáinak) lakói csapatokba verbuválódva, egy emberként szurkolnak saját paripájuknak, és a lovagnak, aki azt megüli. Kicsit irigylem is ezt az összetartó erőt, ezt a fesztiválszerű hangulatot, amelyre nagyon szívesen váltanék heti jegyet, ámde úgy tűnik, ez nem olyan egyszerű. Ide születni kell. Erre születni kell. Legalább is az egészen biztos, hogy a páholyokba nem ülhet be akárki, és ez 500 éve mit sem változott.

A páholyokon és karéjokon kívül azonban nagy sláger még a tér közepén elkerített kis területről megtekinteni a vágtát. Ezen élmény megszerzéséhez azonban már jó pár órával előtte elfoglalják tisztes helyüket az emberek, és ha kell 5-6 órákat várnak étlen-szomjan a tűző napon, csak hogy testközelből élhessék át a pár perces küzdelmet.

Mi, a plebs tagjaiként – ekkor már teljes mértékben a középkorba képzeltem magam, és beleéltem magam az élethelyzetbe – az ülőkaréjok alól néztük az első előfutamot, amelyet egy szerdai napon rendeztek meg. Ezután még van két próbafutam, majd pénteken történik meg az igazi nagy összecsapás. Izgatottan bámultam ki tehát a karéjok alól egy talján csizmájának 2 talpa között, és éreztem, ahogy magával ragad a hangulat: nem volt más dolgom, mint fogni egy korsó sört, és együtt szurkolni a plebs többi tagjával kedvenc lovasunknak.

Image

A vágtán nem indul mind a 17 kerület: minden Palio alkalmával 10 városrész lovasa küzd meg a legnemesebb lovagi címért. Az adott kerületek honlovagjai a lovat szőrén ülik meg és mindegyik a maga contradájának színeiben pompázik, természetesen viselve annak címerét is, épp ahogyan a szurkolók is. A belvárosban sétálva ugyanis minden emberről meg lehet állapítani, hogy melyik városnegyed lakója, illetve, hogy kinek szurkol, hiszen minimum egy kendőt vagy egy pólót magukra öltenek, hogy ezzel is lelkesítsék lovagjukat. A lovak sorsolás útján kerülnek a contradákhoz, amelyeknek lakói azután a legszorgosabban kényeztetik és ápolják az állatot.

Image

Nos, mi is, mint kerület X lelkes lakói követtük a pacit lakhelyéhez, ahol megfürdették, és fájós lábát leápolták, miközben a városrész lakói árgus szemekkel figyelték minden mozdulatát az lónak, valamint a megbízott gondozóknak (micsoda megtiszteltetés lehet ez!). De ne szaladjunk ennyire előre! Hogyan is nézett ki pontosan az a bizonyos előfutam?

Nagyjából négy percbe telt, mire a lovasok megtették a három kört a nézők hatalmas ovációjának kíséretében. Mi „csupán” egy előfutamot tekinthettünk meg, amelyen még nem volt olyan éles a küzdelem, mint a nagy verseny alkalmával, lelkesedésből azonban nem volt hiány. Miután megtették lovaikkal a köröket, minden versenyző csatlakozott saját városnegyedének „szurkolói csapatához”, akik elkísérték őt és paripáját az állat alvóhelyére.

Image

És akkor körbeértünk. Ott álltunk a tömeggel együtt, és néztük, ahogyan ápolják a lovat, majd úgy döntöttünk hazaindulunk, de csak azzal a magunknak tett ígérettel, hogy legközelebb egy csapathoz verbuválódva egy teljes hétig ünnepeljük a Palio-t.

Jövünk mi még ide – mondtuk egymásnak, és egyetértettünk abban, hogy ez lehet a világ legjobb fesztiválja. Egyszer majd, ha lehetőségünk lesz rá, biztosan heti jegyet váltunk.

Siénából tehát bőrtáska és alabástrom szobor nélkül távoztunk, de egy olyan pótolhatatlan élménnyel a markunkban, amelyet sosem feledünk.

Legközelebb a dimbes-dombos Volterrában találkozunk! Arrivederci!

 

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

w

Connecting to %s